Hírek
2024. okt. 17.
Társasjáték versenyen voltunk...
Meghívást kapott a Gyulai SZC Ady-Bay Középiskolájának 4 fős, Baracsi Richárd, Butak József Botond, Hrabovszki Ádám és Széplaki Levente alkotta csapata, a Békéscsabán megrendezett Profi-T-Ability logisztikai társasjátékversenyre. Alapjában véve a verseny egyéni volt, melyet 9 asztalnál a megye 8 középiskolájából érkezett, összesen 36 diák játszott. A játék kevésbé ismert a nagyközönség előtt, ezért egy próbakörrel kezdődött a megmérettetés, ahol a játékmesterek segítettek a szabályokkal megismerkedni. A verseny 3 fordulós volt és összesítésben az nyert, aki a legtöbb pénzt gyűjtötte. Minden forduló kb. 45 percig tartott vagy addig, amíg az első játékos elérte a bűvös 35 ezres határt. Az „asztaltársaságot” véletlenszerűen egy applikáció sorsolta ki.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Tanévzáró ünnepség
A tanévzáró ünnepségen a megjelent vendégek, szülők köszöntése után Aranyosi Ervin versével búcsúztatta a tanévet Bujdosó Tünde tanárnő. Molnárné Juhász Annamária igazgatóasszony tanévzáró gondolataival köszönt el a diákoktól, majd átadásra kerültek az oklevelek és jutalomkönyvek.
2025. jún. 23.

Diákönkormányzati nap
Iskolánkban idén is hagyományosan egy vidám és eseménydús Diákönkormányzati (DÖK) nappal búcsúztattuk el a tanévet. Az utolsó tanítási nap ezúttal nem a könyvekről, hanem a közösségről, élményekről és látványos programokról szólt. A nap már kora reggel jó hangulatban indult. Volt olyan osztály, aki saját kezűleg készített egy nagyon finom ebédet. Az illatok hamar belengték az udvart.
2025. jún. 11.
SZAKMAI VIZSGÁK 2025.
Iskolánkban a május-június hónap a vizsgák körül forgott. 3 szakma tanulói adtak számot a tudásukról, a Postai üzleti ügyintézők, az Informatikai rendszer-és alkalmazás-üzemeltetők, valamint a Kereskedelmi értékesítők. Elsőként az interaktív vizsga nehézségeivel kellett megküzdenie a diákoknak, majd a gyakorlati vizsga állt előttük, valamint az előre elkészített portfóliót is be kellett mutatniuk.
2025. jún. 7.